Oklevelet kaptak az Olefin-1 hősei Huff Zsolttól és Pimper Lászlótól

2016. február 29. 12:30 - Doroszlai Beáta

 

A MOL Petrolkémia Olefin-1 üzemében január 21-én keletkezett tűz gyors és hatékony elhárításában és az üzem indításában részt vett kollégák példaértékű helytállását ismerte el a vezetőség a februári díjátadón.

​Január 21-én este kilenc óra előtt az Olefin-1 üzem újraindításakor tűz ütött ki, miközben a tizenegy pirolízis bontó kemencéből kettő megsérült. A tüzet észlelve a műszakban dolgozó kollégák azonnal megszüntették az éghető anyag utánpótlását, majd a FER létesítményi tűzoltósággal, valamint a Katasztrófavédelem egységeivel együttműködve közösen hajtották végre a veszélyhelyzet elhárítását.

Az esemény személyi sérüléssel nem járt, valamint a tűz nyomán környezetvédelmi intézkedésre sem volt szükség és az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségben veszélyes anyag sem került a légtérbe.

A technológiai rendszerben jelenlevő szénhidrogéneket a leállás során fáklyázással semmisítették meg. A tűz keletkezésének pontos okát még vizsgálják. Az Olefin-1 üzem visszaindítása kilenc nap múlva, január 30-án történt meg.

A veszélyhelyzet elhárításában kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégáknak Huff Zsolt, a MOL  Petrolkémia vezérigazgatója és Pimper László, a FER Tűzoltóság ügyvezető igazgatója februárban az Olefin-1 üzem vezénylőjében elismerő okleveleket nyújtott át.

"Példaértékű volt az a hozzáállás, az az összefogás, melyet a vészhelyzet elhárításában tanúsítottak munkatársaink és a tűzoltóság szakemberei, melyért ismételten szeretnék köszönetet mondani" – hangsúlyozta Huff Zsolt. -  "Az ezúttal is megtapasztalt bajtársiasságuk, csapatmunkájuk, összehangoltságuk példaértékű mindenki számára."

Az elismerésben részesültek névsora:

MOL Petrolkémia: Bagi Zoltán, Bajnóczy István, Balaton Endre, Barta Miklós, Bartha István, Bolgár Zoltán ,.Bukta József, Farkas János, Fodor András, Gergely István, Gulyás Ferenc, Jávorszki Zoltán, Jójárt Zsolt, Lovász Csaba, Mészáros József, Mezei Zoltán, Molnár Károly, Nagy László, Nagy Tamás, Oláh Attila, Oláh István , Papp Zoltán, Sándor Mihály, Serfőző Pál, Szarka László, Székely Imre, Teslér Zoltán, Tóth István Attila, Varró József, Vámos Zoltán.

FER Tűzoltóság: Csizmadia Kálmán, Ondecs Miklós, Pauska Krisztián, Váradi Zoltán , Varga Lajos, Zádeczki Attila

 

Forrás: MOL Epanoráma