Július tizenhatodikán kezdődtek és vasárnap értek véget a XX. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokság selejtezői. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Paksi Önkéntes Tűzoltó Sport- és Hagyományőrző Egyesület közös rendezvényén harmincöt csapat több mint száz mérkőzés keretében küzdött meg a döntőbe jutásért. Ez huszonnégy csapatnak sikerült. 

Az első selejtező csoportban tizenhét, a másodikban tizennyolc csapat mérkőzött meg azért, hogy a döntőbe kerülhessen. A versenyre a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a megyei igazgatóságok, a hivatásos, az önkormányzati és a főállású létesítményi tűzoltóságok tűzoltóiból alakított csapatok nevezhettek.

A döntőben a komlói, a szekszárdi, a szentendrei, a szigetszentmiklósi, a miskolci, a barcsi, a csongrádi, a szentesi, a mezőkovácsházi, a sárbogárdi, a pécsi, a szegedi, a kiskunhalasi, a tiszafüredi, a kalocsai, a dombóvári, a keszthelyi és a paksi hivatásos, a százhalombattai FER és a dunaújvárosi VÉD-SZ Kft. létesítményi tűzoltóság csapata mellett az encsi és a kecskeméti katasztrófavédelmi kirendeltség, valamint a Fejér megyei igazgatóság egysége is ott lesz, és fűre lépnek a Jászberényi Öregfiúk is.

A FER Tűzoltóság az idei megmérettetésen egy csapattal vett részt, melyben százhalombattai, tiszaújvárosi és algyői Kollégák együtt küzdöttek.

A huszonnégy csapat augusztus 1-jén és 2-án folytatja a küzdelmet a vándorkupáért a paksi ürgemezei strandon, a tervek szerint jó időben és remek hangulatban.

A FER csapatának továbbiakban is sok sikert kívánunk.

 

Forrás: Katasztrófavédelem